A mester a Keletről eredő energetikai ágazatokban, olyan személyt jelöl, amit a mi európai társadalmunk egyszerűen tanárnak, oktatónak nevez. A mester minden olyan elméleti és gyakorlati tudás birtokában van, amivel képes átadni a tant. A tanári szint Japánban shihan-nak nevezik, ami magyarra fordítva reiki tanárt jelent.
Az európai ember iskolái során nem válogathatja meg tanárait, ám, ha elindul egy sokkal magasabb iskolázottsági fokon, ha a spiritualitás talajára lép, ott bizony nem mindegy milyen reiki mesterre bízza önmagát. Hisz ebből a nézőpontból a reiki mester egyben vezető is, nem csak a tant adja át, hanem segíti végig az úton tanítványait.
A helyes választáshoz jó, ha egyrészről a józan eszére, és megérzéseire hallgat a reiki iránt érdeklődő, ugyanakkor fontos elsősorban azt tisztázni, hogy a különböző reiki irányzatok közül, melyik a számára megfelelő. Mivel az interneten sok reiki mester kínál kurzusokat, ám sajnos nem mindenkit az önzetlen szeretet, és a technika átadásának hivatása vezérel. Vannak, akik kifejezetten anyagi megfontolásból tartanak kurzusokat, míg mások egójuk fényezése céljából gyűjtenek maguk köré tanítványokat.
A döntés előtt mindenekelőtt fontos, hogy személyes kontaktusba kerüljön az érdeklődő a kiválasztott reiki mesterrel. Érdemes feltenni olyan kérdéseket, amiből egyértelműen le lehet szűrni az olyan gyanús megnyilvánulásokat, ami a két kerülendő jellemvonást viseli, az anyagi érdeket, és az egoizmust.
Így meg lehet időbe telik, míg megtalálja az érdeklődő a számára megfelelő reiki mestert, arra kell gondolni, hogy ez egy hosszú távú befektetés, és nem mindegy milyen személy áll a háttérben, ami az előrehaladást, a fejlődést segíti.