A whisky jellegzetes típusai

A whisky típusai
A whisky típusai

Hogyan különböztethetjük meg egyes italok típusait? Van, amikor alkoholtartalmuk alapján vagy éppen színük szerint történik a besorolás. A whisky esetében, az alkoholtartalma mellett, alapanyagának minősége valamint az elkészítésének módja szerint különböztetik meg.

A malátawhisky esetében, amelyikből létezik háziasított és házasítatlan változat is, elengedhetetlen, hogy csakis malátázott árpából történik az erjesztés, lepárlása pedig kizáróan hagyma alakú üstben mehet végbe.

Más whisky esetében, mint a gabonawhisky nemcsak árpa kell, legyen az alapanyag, hanem még legalább egy másik főzött gabona. Ennek a kettőnek a keverékéből fog történni az erjesztés, majd ezt követően folyamatosan kell lepárolni. Ilyen italok keverékéből készülhet el a kevert whisky, amire jellemző, hogy több lepárló helyiségből eredő italok keveréke.

Érdekes, hogy a borokkal ellentétben, a whisky nem érik a palackban, hanem kifejezetten csak a hordóban. Ennek következménye, hogy korát tekintve, akár hosszú évek óta lepalackozott ital nem idősebb, mint egy olyan társa, amelyiket nem túl régen palackoztak, de ugyanaddig érlelték a hordóban.