Thaiföld repülőjegy húsz-harminc órás utazással

Thaiföld repülőjegy
Thaiföld repülőjegy

Nehéz megmondani, hogy mennyi idő alatt lehet repülővel Budapestről Bangkokba jutni, hiszen biztosan át kell szállni a hosszú út során. A járatok függvényében nagyon változó lehet, hogy mennyi időt kell a Thaiföld repülőjegy tulajdonosainak a levegőben tölteniük.

Vannak olyan kombinációk, amelyeknek az esetében elég lehet akár 15 óra is a megérkezéshez, ám olyan járatok is akadnak, amelyeken 28 órát is el kell tölteni.Jól látható tehát, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy végül melyik Thaiföld repülőjegy lesz a befutó, hiszen pluszban akár egy fél nap is rámehet rossz esetben a fárasztó utazásra. Persze azt hangsúlyoznunk kell, hogy az előbb megemlített időtartamok csupán azt jelzik, hogy mennyit kell az utasoknak a levegőben lenniük,

az még nincsen beleszámolva, hogy milyen sokat kell az átszállások során az egyes repülőtereken tartózkodni. Két átszállás például már jelentős mértékben meghosszabbíthatja az utat, ezért talán érdemesebb lehet inkább az egy átszállásos lehetőségeket előnyben részesíteni a Thaiföld repülőjegy esetében.