Online könyvesbolt: kezdetek

Könyvesbolt
Könyvesbolt

Az online webáruházak segítségével ma már szinte bármit megvásárolhatunk a neten, legyen szó akár ruhákról, cipőkről, kiegészítőkről vagy éppen könyvekről. Országunkban is számos online könyvesbolt várja az érdeklődőket, az egyik a méltán népszerű Könyvmolyképző, amely még 2000-ben nyitotta meg virtuális kapuit, azóta pedig az egyik legnagyobb termékkészlettel rendelkező webáruházzá nőtte ki magát. A könyvesbolt rendkívül fontosnak tartja, hogy megismertesse a felnövő generációval az olvasás fontosságát,

éppen ezért rendezi meg évről évre Jonatán Könyvmolyképző játékát, amelynek sikerében kezdetben csak kevesen hittek, és amely rácáfolt a kétkedők bizalmatlanságára. Mára ugyanis több mint tízezer fővel működik évente. Az online könyvesbolt olvasásösztönző játékának köszönhetően pedig egyre szélesebb körben ismert, véleményére a pedagógusoktól kezdve a szülőkön át egészen a könyvtárosokig mindenki ad, hiszen biztosak benne, hogy az áruháznak köszönhetően tartalmas olvasmányok kerülnek a gyerkőcök kezébe.