Sokan szerzik be a pedálos kerékpár elődjeként szolgáló lábbal hajtós bringát a csemetéjüknek. A 2-3 éves gyerkőcnek pedig mi sem lehetne vonzóbb, mint egy névre szóló futóbicikli, menő, egyedi kialakítású matricával. Maga a járgány a legszuperebb eszköz arra, hogy a kicsik megtanuljanak egyensúlyozni, rákészítve az izmaikat is a pedálok meghajtásához szükséges erőkifejtésre.
Ez a kisgyermeknek viszont nagy váltás a négy- vagy háromkerekű lökdösős kismotorok, kisautók után. Először általában csak toporognak rajta, amíg ráéreznek a megfelelő egyensúlyra, amikortól már igazi száguldozás veheti kezdetét. A névre szóló futóbicikli pont ezen a kezdeti, sikerélményektől mentes időszakaszon segít túllépni a gyermeknek.
Hiszen nem egy jellegtelen valamit kapott, hanem egy olyan névre szóló futóbicikli tulajdonosa, amilyen a többieknek nincs és méltán lehet vele dicsekedni, megmutatni, milyen jól gurul. A matrica a járgány villáin kap helyet, választható, hogy az első, hátsó vagy esetleg mindkét oldalára felkerüljön.