A kínai állatövi jegyek jellemzői – 4. rész

Az érdekes, kínai állatövi jegyek
Az érdekes, kínai állatövi jegyek

A 12 állatövi jegy közül a kakas az, amelyik a leginkább feltűnő és szélsőséges jellemzőkkel rendelkezik. Azok, akik ilyen jegyben születtek, nagy önbizalommal rendelkeznek, néha túl erőszakosak is lehetnek. A legtöbb esetben elbűvölik a környezetet, hiszen a többi ember nem tudja, hogy a magabiztosság mögött sokszor félénkség bújik meg. Ez egy jó álca, hiszen ilyen módon a kívülállók nem ismerhetik meg a valódi érzéseket.

 

A legkedvesebbeknek a kutyákat szokták tartani az állatövi jegyek közül. Nem véletlenül, hiszen ez egy hűséges, kedves, becsületes állat. Ezek a tulajdonságok jellemzik mindazokat, akik ilyen állatövi jegyben születtek, így nagyon optimistán állnak az ilyen emberekhez Kínában. A legjobb barátoknak tartják azokat, akik ebben a jegyben születtek, ők azok, akik mindig szívesen segítenek a rászorulóknak. A disznó egy valóban furcsa személyiség az állatövi jegy alapján, hiszen úgy tartják, hogy mind a 12 állat befolyása gyűlt össze az ilyen emberek személyiségében.

 

Azt tartják róla a kínaiak, hogy ők azok, akik a leginkább nyitottak és egyenesek, így igazán népszerűek. Mindig rendkívül nagy életkedvvel és határozottsággal kezdenek neki bármilyen nehéznek tűnő munkának, a lelkesedés mindig jellemző rájuk. Mindig kíváncsiak, nyitottak a misztikus dolgok irányába is. Sűrűn előfordul, hogy csalódniuk kell az emberekben, mert néha túlságosan is megbíznak másban azok, akik ilyen állatövi jegyben születtek. Ezzel vigyázniuk kell, hiszen sokszor megtörténik, hogy nem megfelelően választják ki a barátaikat.