A kínai asztrológia jegyei

A kínai asztrológia rendkívül érdekes
A kínai asztrológia rendkívül érdekes

A kínai asztrológia rendkívül érdekes, hiszen Sziddhátra herceg nevéhez köthető az állatövi jegyek kialakítása. A legenda szerint a herceg megvilágosodott, majd Buddha magához hívatta a Föld minden állatát azért, hogy megajándékozhassa bölcsességgel ezeket. Azonban Buddha meghívásával nem minden állat foglalkozott, hiszen ezek túlságosan a saját vágyaikkal voltak elfoglalva, ezek kielégítése közben pedig nem tartották fontosnak Buddhát, annak bölcsességet.

Continue Reading “A kínai asztrológia jegyei”

A kínai asztrológia elemei

A kínai asztrológia rendkívül érdekes
A kínai asztrológia rendkívül érdekes

A nyugati asztrológiában, amit mi is használunk, az asztrológusok négy elemet vesznek figyelembe, név szerint a földet, vizet, a tüzet, valamint a levegőt. Azonban a kínai asztrológia esetében, egy újabb elemet is felfedezhetünk, ami nem más, mint a fém. A keleti ország filozófiája szerint, ez az öt elem képezi a világ arculatát, de ennek körforgásában is jelentősek. A kínaiak ezeket az elemeket nem anyagként fogják fel, hanem erőként, az erők által pedig a világ energiájának gyakorlatilag az összes tulajdonsága leírható. Continue Reading “A kínai asztrológia elemei”

A csillagjegyek szerepe a mindennapokban

A csillagjegyek jelentőséggel bírnak
A csillagjegyek jelentőséggel bírnak

Rengetegen vannak, akik hisznek a különböző jóslatokban, esetleg babonákban is. A csillagjegyek rendszeres követése is népszerű és egyre több internetes oldalon jelennek meg napi, heti, vagy éppen havi leírások. A születési dátum és a csillagok állásának a kapcsolata dönti el azt, hogy ki milyen jegyű lesz majd. A csillagjegyekből sokan már azt is meghatározzák, hogy milyen lesz a heti anyagi helyzet, hogyan alakul a párkapcsolat, vagy éppen ki milyen egészségügyi állapotra számíthat egy meghatározott időpontban. Persze a tudomány megcáfolja ezeknek a jóslatoknak a hitelességét, éppen ezért az asztrológia az áltudományok csoportjába tartozik. Continue Reading “A csillagjegyek szerepe a mindennapokban”

Az asztrológia fontosabb jellemzői

Az asztrológia rendkívül érdekes
Az asztrológia rendkívül érdekes

Sokan hisznek abban, hogy a jövő vagy éppen a sors előre látható, és a jövő történéseit a hozzá értők meg is tudják határozni. Az asztrológia a sors meghatározása, amelyet a bolygók állásából egy adott eseményhez kötve írnak körül az ezzel foglalkozók. Tudományosan megközelítve a csillagászathoz tartozik, a napjainkban ismert csillagjóslást az áltudományok közé soroljuk, mivel nincsenek rá pontos bizonyítékok, hogy amit az asztrológusok állítanak egy-egy élethelyzet kialakulásáról, az úgy is van. Continue Reading “Az asztrológia fontosabb jellemzői”

Életesemények meghatározása horoszkóppal

A horoszkóp hihetetlenül népszerű
A horoszkóp hihetetlenül népszerű

Az emberek általános tulajdonsága, hogy kíváncsiak arra, mi vár rájuk a jövőben, például mikor fognak meggazdagodni. Szabadidős tevékenység a horoszkóp böngészése. Rengeteg napi, havi vagy éves leírás jelenik meg az országban is a különböző internetes portálokon, magazinokban és persze a médiában egyaránt. Fontos, hogy aki valóban tanulmányozni szeretné ezt, merüljön el ebben a témakörben részletesebben. A csillagjóslás a bolygók állásának a helyzetéből azt próbálja meghatározni, hogy az adott dátumon született személynek milyen lesz például egy aktuális napja, hete, vagy éppen a közeljövője. Continue Reading “Életesemények meghatározása horoszkóppal”

Asztrológia és csillagjegyek kapcsolata

Asztrológia és csillagjegyek kapcsolata
Asztrológia és csillagjegyek kapcsolata

A csillagjegyek nemcsak egymástól független jellemeket testesítenek meg, hanem egymással szoros kapcsolatban állnak. Vannak olyan jegyek is, amelyek kifejezetten kiegészítik egymást és természetesen az sem kizárható, hogy vannak összeférhetetlen jegyek is. Párkapcsolatban érdemes megvizsgálni ezt a tényezőt is, hiszen nagyban befolyásolhatja annak sikerességét. Az asztrológia szerint vannak leginkább összeillő párok, jól működő kapcsolatok, sok odafigyeléssel harmonikus együttlétek, sok konfliktussal járó változatok, valamint olyan is, amikor egy kapcsolat határozottan rövid életű, de létezik a szélsőségesen kétesélyes kapcsolat is, amelyik vagy nagyon jó vagy nagyon rossz. Egy kis táblázat segítségével első pillantásra le lehet vonni ezeket a viszonyokat.
Continue Reading “Asztrológia és csillagjegyek kapcsolata”

Asztrológia szemmel vizsgálva a nő

Asztrológia szemmel vizsgálva a nő
Asztrológia szemmel vizsgálva a nő

A horoszkóp most a nőkkel foglalkozik és őket jellemzi, hiszen mindegyiknek megvan a maga jellemvonásai. A bak nő magányos és nagyon független egyéniségnek számít. Bizonytalan és sokszor határozott, nehezen hoz döntéseket. A bika nő nagyon jó barát, de ellenségnek talán az egyik legrosszabb fajtának számít. Ravaszsága miatt óvatosan kell vele bánni. Idealista és uralja a körülötte lévő embereket. Az asztrológia szerint az halak hölgy természete nagyon érdekes. Könnyedén ölt alakot és szerepet játszik. Barátságos és nagyon leleményes személyiség.
Continue Reading “Asztrológia szemmel vizsgálva a nő”

9 virág asztrológia

9 virág asztrológia
9 virág asztrológia
A virágok jegyein alapuló horoszkóp már több évszázada létezik. A számmisztika itt is nagyon fontos szerepet kap, hiszen mindenkinek a születési napjára lesz szüksége. A hónap itt nem kap jelentőséget. A kozmikus összefüggéseket 9-es számmisztika alapján kezdték el figyelni. A 9 virág következtetéseket von le a szülött életévére, jellemére, szerelmi életére és sorsának alakulására. A 9 virág asztrológia kis táblázatot készített és így összesíti a lényeget. Napraforgóhoz tartozik az 1, 10, 19, 29, babarózsához a 2, 11, 20, 29, szagos bükköny lett a 3, 12, 21, 30, búzavirág a 4, 13, 22, 31, liliom az 5, 14, 23, pipacs 6, 15, 24, az orchideának jutott a 7, 16, 25, margaréta a 8, 17, 26, az utolsó pedig a vörös rózsa 9, 18, 27. Continue Reading “9 virág asztrológia”

Asztrológia része a születési képlet

 Asztrológia része a születési képlet
Asztrológia része a születési képlet
Számtalan horoszkóp létezik a világon, ám mégis alapvetően mindegyik a születési képletet használja fel és ennek alapján számolgat. Vannak olyanok is, ahol már a születési hely is számít. Érdemes jobban megfigyelni, hogy mit is jelent a születési képlet, hiszen értelmezését többféleképpen el lehet végezni. Felépítése változó. Az asztrológia erre alapszik. A horoszkóp egy kör alakú ábra, amit mindenki ismer vagy látott már. Ezt 12 részre osztották fel, úgy, hogy mindegyik harminc fokos szöget zár be. A 12 rész a 12 állatövi jegyeket jelentik. Nagyrészt ezek képezik a születési képlet alapját. A képlet továbbá két fő tengellyel rendelkezik. Az egyik az Aszcendens – Deszcendens, ami az életünk iránymutatóiként jelennek meg. Continue Reading “Asztrológia része a születési képlet”

Az asztrológia jelei és szimbólumai

Az asztrológia jelei és szimbólumai
Az asztrológia jelei és szimbólumai

Az asztrológiában lévő jelekről mindenki hallott már, de talán nagyon sokan nem tudnak róla, hogy pontosan mit is jelentenek. Most itt az ideje, hogy megismerkedjünk ezekkel. Nagyon fontos tudni, hogy milyen szimbólumok vannak, mit jelentenek a házak, fényszögek és ezek milyen hatással rendelkeznek. Az asztrológia alapját a 12 csillagjegy képezi. Ezeket csoportosítja a bolygóknak megfelelően. A Naphoz tartozik az oroszlán. Ez a kapcsolat megmutatja, hogy milyen egyéniséggel rendelkezik, hogyan éli meg mindennapjait a jegy viselője. A Holdhoz tartozik a rák, vagyis megtudjuk, hogy miként reagál a tudat alatti énünk a körülményekre. Continue Reading “Az asztrológia jelei és szimbólumai”

Asztrológia tanfolyam indul

Asztrológia tanfolyam indul
Asztrológia tanfolyam indul

Akiket vonzanak az ezoterikus jelenségek és szeretnének erről még többet megtudni, azoknak érdemes elvégezni egy ezzel kapcsolatos tanfolyamot. Talán nem hihető, de egy év alatt mindent meg lehet tanulni, ami az asztrológiával kapcsolatos. Vannak olyanok is, akik csak hobbiként vagy kiegészítő tevékenységként vágnak bele, mert nem tudják, hogy mit jelentenek az ascendes, fényszög vagy asztrológia házak kifejezések. Nagyon érdekes dolgokat lehet megtanulni a horoszkóp készítés során. Az első négy hónapban megtanulják a hallgatók az asztrológia alapját: a jegyeket, házakat, fényszögeket, planétákat. Continue Reading “Asztrológia tanfolyam indul”

Asztrológia előrejelzések 2014-re

Asztrológia előrejelzések 2014-re
Asztrológia előrejelzések 2014-re

Nem szabad figyelmen kívül hagyni az idei bolygómozgásokat és csillagállásokat sem. A 2013-ban megkezdődött folyamatok idén is folytatódnak, csak egy kicsit enyhébb módozatban. A változásokat egyénileg is érezni lehet, segítséget nyújt abban, hogyan is tudunk egy szebb, boldogabb életet megélni. Minden számít, ahogy az egyén gondolkodik, amire vágyik, amit megidéz. Az asztrológia szerint, az erő az egyének szintjén teljesedik ki. 2014 nem lesz nehezebb mint 2013, csak máshogy lesz nehéz. Egy boldogabb, szabadabb élet a cél. Ideje, hogy mindenki megvalósítsa önmagát, vállalja fel igazi egyéniségét. A küzdelem mindennapos lesz, ezért függetleníteni kell magunkat. Nemcsak magunkat kell szeretni, hanem másokat is. Continue Reading “Asztrológia előrejelzések 2014-re”

Asztrológia tanulmány az Uránusz és a Szaturnusz állásairól

Asztrológia
Asztrológia

Globális változásokra lehet vonatkoztatni a Szaturnusz és az Uránusz bolygók állásából. A hosszú időszak még 2008-ban indult el és előreláthatólag 2015-ig fog tartani. Az asztrológus elmondja, hogy ebben az időszakban azok a dolgok, amelyek stabilaknak bizonyulnak, teljes mértékben meg fognak változni. A váltás váratlan lesz, mindenki számára meglepő módon. Az asztrológia állása kimondja, hogy az események szabad folyását váratlan módon fogják meghiúsítani. Continue Reading “Asztrológia tanulmány az Uránusz és a Szaturnusz állásairól”