Gondtalan utazás utasbiztosítással

Utasbiztosítás

Ismerőseim általában elbagatellizálják az utasbiztosítás kérdését. Bizonyítja ezt az is, hogy ma Magyarországon csak minden harmadik ember köt utasbiztosítást. Ez bizonyos szempontból elegendő számnak tűnhet, ám korántsem az, mert képzeljük el, ha baleset épp azzal a két emberrel történik, akik nem kötöttek utasbiztosítást.

Ma a biztosítók mindent megtesznek azért, hogy gondtalan utazásunk legyen, hogy ne utasbiztosítás nélkül induljunk útnak, akár a szomszédos országba, akár egy másik kontinensre, vagy távolabbi országokba.

A K&H biztosító például olyan alkalmazást fejlesztett ki az Androidos okos mobiltelefonokra, amivel azonnal, indulás előtt néhány perccel megköthetjük utasbiztosításunkat. Az alkalmazás lényege épp az, hogy nem csak valami csökkentett szolgáltatást érhetünk így el, hanem teljes körű, már-már extra kiegészítő biztosítással a zsebünkben indulhatunk útnak, ha ezt a biztosítást választjuk.

Az Allianznál is hipergyorsan, utazás előtt 2 órával is utasbiztosítást köthetünk már napi 265 forinttól, minderre csupán néhány kattintásnyi percet kell rászánnunk.

Sőt, az Allianz most egy különleges utasbiztosítási formát kínál a sport rajongóinak, méghozzá utasbiztosítást nemzetközi sporteseményekre való utazáshoz. Így, ha 2012. június 01 és 2012. szeptember 10. között nemzetközi sporteseményekre készülünk, akkor bármilyen járattörlés esetén a biztosító vállalja kárunk enyhítését.

Aki a Foci EB-t célozta meg vagy a Londoni Olimpiára készült érdemes volt igénybe venni ezt a típusú szolgáltatást.

A Groupama biztosító, online megkötött utasbiztosításhoz 20% kedvezményt ad, ezen felül még számtalan olyan családi kedvezményben részesülhetünk, ami azt mondatja velünk, érdemes utasbiztosítást kötni, ha gondtalanul akarjuk élvezni megérdemelt szabadságunkat.